Gerincjóga Budapesten
Csontkovács Budapest
Belépés

Bemer terápia

A mikrokeringés az emberi vérkeringés legfontosabb része, amely a legkisebb vérerek, a hajszálerek szétágazó hálózatában játszódik le. Létfontosságú feladatokat lát el, hiszen a szöveteknek és sejteknek szállítja a tápanyagot és az oxigént, ugyanakkor a keletkezett salakanyag elszállításáért is felelős.
Egyértelműen kimutatható, hogy számos betegség, vagy rendellenesség egyik oka a korlátozott mikrokeringés. Amennyiben képesek vagyunk a hajszálerekben a zavart keringést hatásosan stimulálni, a szervezet öngyógyító mechanizmusa újra aktivizálódik,  javul a sejtek aktivitása, a szervek vérellátása, vagyis beindul egy pozitív folyamat.
A BEMER-technológia a jelenleg legintenzívebben kutatott és leghatékonyabb fizikális kezelő módszert képviseli a kiegészítő terápiák és a preventív orvoslás terén is. A berlini Mikrócirkulációs Intézetben sok éven keresztül tartó kutatás eredményeképpen kifejlesztettek egy olyan komplex, széles hatóspektrumú jelkonfigurációt, amellyel el tudták érni a zavart mikrokeringés hatásos serkentését.
Fontos megemlíteni a BEMER terápia vasomociós jelentőségét, vagyis a hajszálerek periodikus mozgására gyakorolt egyedülálló hatását.
Az érfal mozgása nélkül nincs vérkeringés a hajszálerekben, hiszen ez a mozgás segíti a vér továbbjutását az érben!
A kor előrehaladtával idősebbeknél, de akár fiatal korban is stresszes időszakokban, vagy betegségek esetén jelentősen csökken az érfal automatikus mozgása, így zavart szenved a vérellátás a szervezetben. Egyedül a BEMER terápia képes arra, hogy speciális jelalakja segítségével újra beindítsa az érfal elengedhetetlenül fontos mozgását. Mindezt mellékhatásoktól mentesen!
A BEMER kezelések hatására nő a vér áramlási sebessége és az elzáródott erek újra átjárhatóvá lesznek. Ezzel természetesen az egész érhálózatot aktivizálni tudjuk és az immunrendszer működése is erős támogatást kap.
A komolyabb betegségek kialakulása akár 10-20 évvel azelőtt elkezdődik, hogy az első tüneteket észleljük. Az ereink 75 százaléka microér, amivel az orvostudomány nem nagyon tud mit kezdeni, mert ide a szív pumpálása nem jut el és ezek helyileg szabályozott területek, amik trauma hatására és a kor előrehaladtával leállnak. Ezekre a területekre gyógyszeresen sem lehet hatni. Ettől egyedülálló a Bemer, hogy ezt a szabályozást állítja helyre. Hogy olyan helyeken hat, amik akár 10-20 éve kiestek a működésből.
Az alábbi videóban láthatják, hogy milyen változás történik a Bemer terápia során, már 8 perc kezelés hatására. A videó második felében (15 másodpercnél) már a kezelés 6. percénél láthatjuk, hogy a fehérvérsejtek megjelennek a  véráramlásban és az utolsó képen már elég gyors az áramlási sebesség ahhoz, hogy ezek ki is tudjanak tapadni az érfalra, ahonnan kilépve útjukra indulhatnak és bekebelezhetik a különböző fertőzéseket.
 



A mikrokeringés az emberi vérkeringés legfontosabb része, amely a legkisebb vérerek, a hajszálerek szétágazó hálózatában játszódik le. Létfontosságú feladatokat lát el, hiszen a szöveteknek és sejteknek szállítja a tápanyagot és az oxigént, ugyanakkor a keletkezett salakanyag elszállításáért is felelős.


Egyértelműen kimutatható, hogy számos betegség, vagy rendellenesség egyik oka a korlátozott mikrokeringés. Amennyiben képesek vagyunk a hajszálerekben a zavart keringést hatásosan stimulálni, a szervezet öngyógyító mechanizmusa újra aktivizálódik,  javul a sejtek aktivitása, a szervek vérellátása, vagyis beindul egy pozitív folyamat.


A BEMER-technológia a jelenleg legintenzívebben kutatott és leghatékonyabb fizikális kezelő módszert képviseli a kiegészítő terápiák és a preventív orvoslás terén is. A berlini Mikrócirkulációs Intézetben sok éven keresztül tartó kutatás eredményeképpen kifejlesztettek egy olyan komplex, széles hatóspektrumú jelkonfigurációt, amellyel el tudták érni a zavart mikrokeringés hatásos serkentését.


Fontos megemlíteni a BEMER terápia vasomociós jelentőségét, vagyis a hajszálerek periodikus mozgására gyakorolt egyedülálló hatását.


Az érfal mozgása nélkül nincs vérkeringés a hajszálerekben, hiszen ez a mozgás segíti a vér továbbjutását az érben! A kor előrehaladtával idősebbeknél, de akár fiatal korban is stresszes időszakokban, vagy betegségek esetén jelentősen csökken az érfal automatikus mozgása, így zavart szenved a vérellátás a szervezetben. Egyedül a BEMER terápia képes arra, hogy speciális jelalakja segítségével újra beindítsa az érfal elengedhetetlenül fontos mozgását. Mindezt mellékhatásoktól mentesen!A BEMER kezelések hatására nő a vér áramlási sebessége és az elzáródott erek újra átjárhatóvá lesznek. Ezzel természetesen az egész érhálózatot aktivizálni tudjuk és az immunrendszer működése is erős támogatást kap. A komolyabb betegségek kialakulása akár 10-20 évvel azelőtt elkezdődik, hogy az első tüneteket észleljük. Az ereink 75 százaléka microér, amivel az orvostudomány nem nagyon tud mit kezdeni, mert ide a szív pumpálása nem jut el és ezek helyileg szabályozott területek, amik trauma hatására és a kor előrehaladtával leállnak. Ezekre a területekre gyógyszeresen sem lehet hatni. Ettől egyedülálló a Bemer, hogy ezt a szabályozást állítja helyre. Hogy olyan helyeken hat, amik akár 10-20 éve kiestek a működésből.     


Az alábbi videóban láthatják, hogy milyen változás történik a Bemer terápia során, már 8 perc kezelés hatására. A videó második felében (15 másodpercnél) már a kezelés 6. percénél láthatjuk, hogy a fehérvérsejtek megjelennek a  véráramlásban és az utolsó képen már elég gyors az áramlási sebesség ahhoz, hogy ezek ki is tudjanak tapadni az érfalra, ahonnan kilépve útjukra indulhatnak és bekebelezhetik a különböző fertőzéseket.


 





A Facebook adatlapodon később is megtalálod ezt az oldalt, ha a Megosztás gombra kattintasz.

2000-10 000 Ft / alkalom Bemer terápia

Egészségügyi szolgáltatások

Bemer terápia

2.000,- Ft

Összes termék